#Európa Tanács

Már az Európa Tanács is aggódik: Martonyi levelet kapott
 

Már az Európa Tanács is aggódik: Martonyi levelet kapott

Az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szerint a közelmúltbeli magyar törvényalkotás során nem vették eléggé figyelembe az alapvető emberi jogi elveket, és az igazságszolgáltatásra, a véleménynyilvánítás szabadságára, valamint a vallásszabadságra vonatkozó döntések súlyos aggodalmakat váltanak ki.

MTI MTI


Kétezer bevándorló fulladt idén a Földközi-tengerbe
 

Kétezer bevándorló fulladt idén a Földközi-tengerbe

Mintegy kétezer menekült, illetve illegális bevándorló tűnt el idén a Földközi-tengeren való átkelés közben, főképp az európai országok kellő segítségnyújtásának hiányában - mondta szerdán Rómában az a holland szenátor, akit az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése bízott meg az ilyen esetek kivizsgálásával.

MTI MTI


Médiatörvény: az ET-biztosnak vannak aggályai
 

Médiatörvény: az ET-biztosnak vannak aggályai

Thomas Hammarberg igényként fogalmazta meg, hogy Magyarország tegyen eleget azoknak a kötelezettségeknek, amelyek ET-tagságából fakadnak, és hasznosítsa az Európa Tanács szaktudását a véleménynyilvánítás szabadsága, a médiafüggetlenség és -pluralizmus terén.

MTI MTI



Hadzsics ijedt volt, de együttműködő
 

Hadzsics ijedt volt, de együttműködő

Letartóztatták a hágai Nemzetközi Törvényszék utolsó, háborús bűntényekkel vádolt szökevényét, Goran Hadzsics egykori horvátországi szerb vezetőt. A háborús bűnökkel vádolt szerb vezető már kiadható a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

MTI MTI


Budapesten vizsgálódnak az Európa Tanács jelentéstevői
 

Budapesten vizsgálódnak az Európa Tanács jelentéstevői

A szerdától péntekig Budapesten tartózkodó svéd Kerstin Lundgren és cseh Jana Fischerová dolga megítélni, hogy kezdődjön-e meg a monitoring eljárás, amelyben két jelentéstevő állítana össze jelentést a parlamenti közgyűlési elnökét, alelnökeit, frakcióvezetőit és a bizottsági elnökeit tömörítő Irodának.

MTI MTI



Száműzné a mobilokat az iskolákból az Európa Tanács
 

Száműzné a mobilokat az iskolákból az Európa Tanács

A 47 államot tömörítő, strasbourgi székhelyű tanács környezetvédelmi, mezőgazdasági és regionális politikai bizottsága szerint fennáll a veszély, hogy a mobiltelefonok és más wifi-kapcsolattal bíró készülékek elektromágneses sugárzása károsítja az agy fejlődését.

MTI MTI



Braun szerint bohózat volt a mai ET-vita a magyar demokráciáról
 

Braun szerint bohózat volt a mai ET-vita a magyar demokráciáról

Bohózatnak minősítette a magyar demokrácia működéséről az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében szerda délután lefolytatott vitát Braun Márton, a magyar ET-delegáció fideszes vezetője arra hivatkozva, hogy a napirendi pontot kezdeményező szocialista pártcsaládból két felszólalón kívül senki sem vett részt a vitában.

MTI MTI

Rólunk vitáztak az Európa Tanácsban
 

Rólunk vitáztak az Európa Tanácsban

A magyar demokrácia működéséről vitáztak szerda késő délután az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésén, a képviselők egy csoportja pedig monitoring eljárás indítását kérte Magyarországgal kapcsolatban, mert aggódnak a hazai jogrend, az emberi jogok és a demokratikus intézmények működése miatt.

hvg.hu hvg.hu

Aggódnak a magyar demokráciáért: megfigyelési eljárást kérnek Strasbourgban
 

Aggódnak a magyar demokráciáért: megfigyelési eljárást kérnek Strasbourgban

Már nem csak a médiatörvény téma Európában: a magyar demokrácia működéséről vitáznak ma délután az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésén, a képviselők egy csoportja pedig megfigyelési (monitoring) eljárás elindítását kérte Magyarországgal kapcsolatban, mert aggódnak a hazai jogrend, az emberi jogok és a demokratikus intézmények működése miatt.

hvg.hu hvg.hu

Az Európa Tanács is felszólított a médiatörvény miatt
 

Az Európa Tanács is felszólított a médiatörvény miatt

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kedden határozatban állt ki az újságírók forrásainak védelme mellett, hangsúlyozva, hogy a források kötelező kiadását olyan, "rendkívüli körülményekre kell korlátozni", amikor fontos köz- vagy egyéni érdek forog kockán.

MTI MTI